A TEBÉSZ és a KJÉE közös közleménye a Forrás Rt. cukorgyári részesedéseinek eladásról

Kedvező hírnek értékeli a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) és a Kárpótlási Jegy Tulajdonosok Érdekvédelmi Egyesülete (KJÉE) azt a múlt heti bejelentést, miszerint a Forrás Rt-nek a 64 %-os apportérték feletti árfolyamon sikerült szerződést kötnie cukorgyári részesedéseinek eladásról a cég Németországban bejegyzett többségi tulajdonosával. Külön öröm számunkra, hogy az eladással - mely a bejelentés szerint 70 %-os árfolyamon történik – a Forrás Rt. 200 millió forint nyereséget is tud majd realizálni.

A TEBÉSZ és a KJÉE megnyugvással veszi tudomásul, hogy a cukorgyári részesedésekről tavaly decemberben nyilvánosságra hozott értékelése - amely az ÁPV Rt és a Postabank között 1997-ben lezajlott tranzakciók cégbírósági nyilvántartásokban fellelhető adatain alapultak -, túlzottan pesszimistának bizonyult. A részvénycsomagok eladásának mostani megnyugtató rendeződése álláspontunk szerint azonban, felveti a korábbi ÁPV Rt. vezetés és a Princz Gábor irányította Postabank között lezajlott tranzakció gyanús és állami vagyont károsító voltát, valamint az ebben résztvevők, a vagyonértékelést készítő könyvvizsgáló és az ügyletet jóváhagyó döntéshozók felelősségét.

A cukorgyári részesedések 70 %-on történő eladási szerződéséről szóló új információk birtokában a TEBÉSZ és a KJÉE a Forrás Rt. vagyonának értékét összességében immár megfelelőnek tartja. Figyelembe véve a már korábban eladott Borsodchem Rt. és MOL Rt. részvényeken realizált árfolyamnyereséget, továbbá az Antenna Hungária Rt. részvénycsomag jelenlegi tőzsdei árfolyamát, immár reális a lehetősége az egyes nyereséget nem termelő és csak igen nyomott áron értékesíthető, vagy teljesen eladhatatlan társasági részesedések miatt bekövetkező vagyonvesztés ellensúlyozásának.

A leírtak fényében immár a TEBÉSZ és a KJÉE megítélése szerint is eleget tesz a Forrás Rt. annak az elvárásnak, hogy részvényeinek forgalomba hozatali árfolyama (1 részvény = 1742 Ft törvényes értékű kárpótlási jegy) értékarányos legyen. Mindezeken túlmenően reméljük, hogy a Forrás Rt. az idei extra nyereségét a nyilvános forgalomba hozatal után osztalékfizetésre fordítja, s ezáltal mind a törzs, mind az elsőbbségi részvényesek az előzetesen tervezettnél nagyobb mértékű osztalékhoz juthatnak.

Budapest, 2003. június 2. TEBÉSZ-KJÉE